Az új Büntető Törvénykönyv szerint a termőföld jogellenes megszerzője, továbbá az erre vonatkozó zsebszerződés ügyvéd, közjegyző elkészítője is 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés-büntetést kaphat 2013-tól. Vagyis önálló törvényi tényállás lesz a zsebszerződés elkövetése, ugyanakkor korlátlanul enyhíthető majd annak a büntetése, aki a bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja.

A Büntető Törvénykönyvben (Btk.) várhatóan 2013-ban történő hatálybalépése után a termőföld jogellenes megszerzését 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék, és nemcsak a szerződő felek lennének eljárás alá vonhatók, hanem a zsebszerződést megkötő, az abban résztvevő ügyvédeket, vagy közjegyzőket is büntethetnék. Utóbbiak esetében még egy fokkal szigorúbb a szabályozás, mert a törvénykönyv hatálybalépéséig büntetlenséget, amnesztiát hirdetnek azoknak, akik ezeknek a szerződéseknek a hátterét felfedik, a körülményeket bejelentik a hatóságoknak, ám ez a korlátlan enyhítés nem vonatkozik az elkészítő ügyvédekre, közjegyzőkre.

Természetesen, a termőföldre vonatkozó haszonbérleti, vagy használati jog (legyen az akár szívességi használat, vagy bármely más, a termőföld puszta birtoklására lehetőséget biztosító kötelmi jog) létesítése nem tiltott, nem semmis. Ezek a cselekmények csak akkor válnak bűncselekménnyé, ha a termőföld tulajdonjogának megszerzése, haszonélvezeti jogának, vagy a termőföldre vonatkozó használat jogának alapítása céljából az erre vonatkozó tilalmat kijátszva kötnek ilyen szerződést.

A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések szerint a dologi jogok közül a termőföld tulajdonjogának megszerzése, valamint a termőföldre vonatkozó haszonélvezeti jog és használat jogának alapítása tiltott, illetve korlátozott meghatározott személyi kör számára. Ezek a tilalmak magánjogilag úgy vannak megfogalmazva, hogy azok a termőföldre vonatkozó elővásárlási jog, visszavásárlási jog és vételi jog kikötésére is alkalmazhatók. Ha ezeket kijátsszák, már a magyar Büntető Törvénykönyv szigora csaphat le.

Az elképzelések szerint az ügyészség biztosítani fogja, hogy közérdekből megtámadhassák a zsebszerződéseket, és módosítani fogják az ingatlan-nyilvántartási szabályozást is annak érdekében, hogy a nyilvántartásban megjelenő gyanús szerződéseket vizsgálni lehessen.

 

Ezzel lehet összefüggésben az a törvényjavaslat is, mely szerint a termőfölddel, valamint az erdővel kapcsolatos valamennyi szerződést a jövőben kötelező lenne közjegyzői okiratba foglalni („közjegyzői okirati kényszer”).

 

Új büntető törvénykönyv koncepciója:

http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf

 

Közjegyzői kényszerre vonatkozó tervezet linkje:

http://www.parlament.hu/irom39/07169/07169.pdf

Szerző: Illés Angéla  2012.05.18. 12:05 Szólj hozzá!

Címkék: közjegyző termőföld új btk

A bejegyzés trackback címe:

https://illes-angela.blog.hu/api/trackback/id/tr624524126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása