A 2011. évi LXXXII törvény 2011. július elsején hatályba lépett. Többek között a sporttámogatás társasági adó-kedvezményeire vonatkozó módosított szabályokat is tartalmazza.

 

Az alábbi szerveknek, illetve az alábbi célokra nyújtható támogatás:

A látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége részére

a)      az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

b)      a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható -,

c)      tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

d)     a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

e)      képzéssel összefüggő feladatokra.

A látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő amatőr sportszervezet – ideértve a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint a szakszövetség tagjaként működő sportiskolát is – részére

a)      az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

b)      a szakszövetségen keresztül a versenyeztetéssel összefüggő költségek támogatására,

c)      a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható -,

d)     a be) pontban foglaltakra is figyelemmel tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

e)      a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

f)       képzéssel összefüggő feladatokra.

A látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő hivatásos sportszervezet részére

a)      az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

b)      a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

c)      képzéssel összefüggő feladatokra – azzal, hogy az ilyen jogcímen nyújtott támogatás az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet 8. szakaszával összhangban, általános vagy szakképzési támogatásként nyújtható -,

d)     a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy az ilyen jogcímen nyújtott támogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1998/2006/EK bizottsági rendelet szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható.

A látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány részére

a)      az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására,

b)      a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható -,

c)      tárgyi eszköz beruházásra, felújításra,

d)     a sportrendezvények biztonságáról szóló külön jogszabályban meghatározott biztonsági követelmények teljesülését szolgáló infrastruktúra-fejlesztésre,

e)      képzéssel összefüggő feladatokra;

A sport stratégiai fejlesztését szolgáló, a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásában döntéshozatali jogkörrel rendelkező és a támogatást folyósító sportköztestület részére

a)      a személyi jellegű ráfordításaira – azzal, hogy a sportról szóló törvény szerinti hivatásos sportoló részére, valamint az amatőr sportoló részére a sportról szóló törvény szerint díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatásként személyi jellegű ráfordítás nem nyújtható -,

b)      képzéssel összefüggő feladatokra.

A támogatáshoz kötődő kedvezmények:

A támogatás összegével csökken (nem kötelező azzal növelni) a társasági adóalap megállapítása során az adózás előtti eredmény. A támogatási igazolásban szereplő összeg erejéig csökkenthető a támogató társasági adó kötelezettsége, választás szerint a támogatás adóéve vagy az azt követő 3 adóév fizetendő adójából, adóvisszatartás formájában.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao. tv.) 29/M. § értelmében a látvány-csapatsportok támogatásához kapcsolódó új rendelkezéseket – Tao. tv. 4. § 41-45. pont, 22/C. §, 3. számú melléklet B) fejezet 15. pont – a hatálybalépésük napját (2011. június 30.) követően nyújtott támogatásra (juttatásra) kell alkalmazni. Eszerint a látvány-csapatsportágak részére 2011. július 1-én vagy azt követően nyújtott támogatás az adóalapnál elismert költségnek (ráfordításnak) minősül, illetve utána a Tao. tv. 22/C. §-ban foglalt feltételek teljesülése esetén adókedvezmény vehető igénybe.

Tekintettel arra, hogy a Tao. tv. nem ír elő arányosítási kötelezettséget az évközi hatályba lépés miatt, az adókedvezmény a teljes adóévi kötelezettség csökkentésére igénybe vehető a fizetendő adó 70 %-áig.

Lényeges azonban, hogy az újonnan beiktatott szabályok nem eredményeznek automatikusan változást a 2011. évben fizetendő társasági adóelőleg tekintetében, figyelemmel a Tao. tv. 26. § (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a fizetendő adóelőleg az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának összegével egyezik meg, ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt (illetve az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának a működés naptári napjai alapján 12 hónapra számított összegével minden más esetben). Természetesen az adózónak lehetősége nyílik arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 42. § (2) bekezdése értelmében az adóelőleg módosítását kérje az adóhatóságtól, ha számításai szerint adója nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét. A kérelem az esedékesség időpontjáig nyújtható be.

A támogatási igazolás kiadására vonatkozó szabályok:

A támogatási igazolást az országos sportági szakszövetség és a sportköztestület kérelmére a sportigazgatási szerv, az egyéb támogatásra jogosultak kérelmére pedig a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége azt követően állítja ki, hogy a látvány-csapatsport támogatásának igénybevételére jogosult szervezet által benyújtott, a támogatás igénybevételének feltételét képező, tervezett támogatással érintett sportfejlesztési programot jóváhagyja.

Az igazolás tartalmazza a támogatást (juttatást) nyújtó adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, a kedvezményre jogosító támogatás (juttatás) összegét, valamint a támogatás igénybevételére jogosult szervezet önálló pénzforgalmi számlájának számát, amelyre a támogató a sportigazgatási szerv vagy a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége által kiállított támogatási igazolásban szereplő támogatási összeget vagy annak egy részét a támogatási igazolás kézhezvételét követően teljesíti.

A támogatási igazolás kiállításánál figyelembe veendő néhány szempont:

a)      a támogatás igénybevételére jogosult szervezetnek nincs lejárt köztartozása,

b)      a korábban kapott állami támogatással megfelelő módon elszámolt,

c)      a látvány-csapatsportban sportvállalkozásként működő hivatásos vagy amatőr sportszervezettel szemben a bíróság nem rendelte el a csődeljárást vagy a sportszervezet felszámolását, továbbá amely sportszervezet nem áll végelszámolás vagy kényszer-végelszámolás alatt,

d)     a látvány-csapatsportban működő országos sportági szakszövetség vagy a látvány-csapatsportban sportegyesületként működő amatőr vagy hivatásos sportszervezet működését a bíróság nem függesztette fel, valamint amelynek megszüntetésére az egyesülési jogról szóló törvény szerint eljárás nincs folyamatban,

e)      a látvány-csapatsportban sportegyesületként működő amatőr vagy hivatásos sportszervezettel szemben a bíróság nem rendelte el a csődeljárást vagy a sportszervezet felszámolását,

f)       működését a bíróság nem függesztette fel, valamint megszüntetésére eljárás nincs folyamatban,

g)      nem áll a sportigazgatási szerv által az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint alkalmazott támogatásból kizárás hatálya alatt, és

h)      a látvány-csapatsportban működő hivatásos vagy amatőr sportszervezet

  • az országos sportági szakszövetség országos hivatásos, amatőr vagy vegyes (nyílt) versenyrendszerében (nemzeti bajnokság) a sportág versenyszabályzata szerinti valamelyik felnőtt vagy utánpótlás osztály egyikében – diák sportegyesület feladatait ellátó amatőr sportszervezet esetén a diák- és főiskolai-egyetemi sportszövetség által szervezett versenyeken – részt vesz vagy a részvételre indulási jogot szerzett, vagy
  • valamely felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködési megállapodás alapján biztosítja a felsőoktatási intézmény keretei között szervezett sporttevékenység ellátását azzal, hogy egy felsőoktatási intézmény egy látványsportágban csak egy sportszervezettel köthet együttműködési megállapodást – kivéve, ha a felsőoktatási intézmény keretei között több kar működik, ilyen esetben felsőoktatási intézményi karonként köthető egy sportszervezettel együttműködési megállapodás -, és a sportszervezet az országos sportági szakszövetség országos hivatásos, vegyes (nyílt) vagy amatőr versenyrendszerének (nemzeti bajnokság) valamelyik osztályában, vagy a főiskolai-egyetemi sportszövetségek által kiírt főiskolai-egyetemi bajnokságban részt vesz.

A részlet szabályokat a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet tartalmazza.

Ezen kormányrendelet rendelkezik többek között arról, hogy a jóváhagyást végző szervezet a támogatási igazolás 1-1 példányát közli a támogatás igénybevételére jogosult szervezettel és a támogatóval, továbbá gondoskodik 1 példány megőrzéséről. Ugyanígy kell eljárni a kérelem elutasítása esetén.

A támogató a jóváhagyást végző szervezet által kiállított támogatási igazolásban szereplő összegű támogatást

a)      előfinanszírozással megvalósuló támogatás esetén a támogatási igazolás kézhezvételét követően,

b)      utófinanszírozással megvalósuló támogatás esetén az adott támogatási időszakra vonatkozó elszámolás ellenőrző szervezet részéről történő elfogadását és az erről szóló értesítést követően bocsátja a támogatás igénybevételére jogosult szervezet részére, és erről 8 napon belül értesíti az állami adóhatóságot.

A támogató csak a jóváhagyást végző szervezet által kiállított – és a támogatás igénybevételére jogosult szervezet részére teljesített – támogatási igazolás alapján jogosult a Tao. tv. 22/C. § (2) bekezdésében meghatározott adókedvezmény igénybevételére.

A támogatási igazolást az adó megállapításához való jog elévülési idejének végéig kell megőrizni.

A látvány-csapatsportok támogatásával összefüggő sportfejlesztési program jóváhagyására és a támogatási igazolás kiadására irányuló hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó szabályokat a 39/2011. (VI. 30.) NEFMI rendelet tartalmazza.

Néhány fogalom ezen adókedvezmény tekintetében:

a)      látvány-csapatsport: a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda, a jégkorong sportág;

b)      látvány-csapatsportban működő amatőr sportszervezet: minden olyan, a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint működő sportegyesület vagy sportvállalkozás, amelyik nem minősül hivatásos sportszervezetnek;

c)      látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet: a látvány-csapatsportágak országos sportági szakszövetsége által kiírt versenyrendszer:

  • legmagasabb felnőtt bajnoki osztályában részt vevő (indulási jogot elnyert) sportegyesület vagy sportvállalkozás, vagy
  • alsóbb osztályaiban részt vevő (indulási jogot elnyert) sportegyesület vagy sportvállalkozás abban az esetben, ha az ilyen sportszervezet hivatásos sportolót is alkalmaz;

d)     látvány-csapatsport támogatása: az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz és térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke az e törvényben meghatározott jogcímeken;

e)      a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás: olyan okirat, amelyet a 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a sportigazgatási szerv, a 22/C. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége állít ki a látvány-csapatsport tevékenység támogatója és a támogatás igénybevételére jogosult szervezet részére;

f)       sportcélú ingatlan: az az ingatlan, ingatlanrész, amelynek alapvető rendeltetése, hogy a sportról szóló törvényben meghatározott sporttevékenységre használják.”

Szerző: Illés Angéla  2012.05.07. 18:54 Szólj hozzá!

Címkék: sport társasági adó társasági adó kedvezmény

A bejegyzés trackback címe:

https://illes-angela.blog.hu/api/trackback/id/tr274494657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása