Az Európai Bíróság úgy döntött egy magyar ügyben, hogy csak akkor tagadhatja meg az adóhatóság az áfa levonását, ha az adóalany tudta, vagy tudnia kellett, hogy adócsalásban vesz részt.

Az Európai Bíróság szerint az áfa-levonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Az Európai Unió bírói testülete egyesített magyar ügyekben hozta ezt az ítéletet.

Az egyik alapügyben az adóhatóság egy magyar kft-től tagadta meg áfa-levonás jogát. A vállalkozás az általa fizetendő áfa összegéből le kívánta vonni azon adó összegét, amelyet szállítójának fizetett akácrönk szállítása után. A szállító a termékértékesítésekről befizette az áfát, de a nála végzett ellenőrzés során az adóhatóság a könyvelési adatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy nem rendelkezett elegendő akácrönkkel a kiszámlázott szállítások teljesítéséhez. A hatóság azt is kifogásolta, hogy a kft. nem győződött meg kereskedelmi partnere megbízhatóságáról, és nem ellenőrizte, hogy az eleget tett-e az áfával kapcsolatos jogszabályi kötelezettségeinek.

A másik alapügyben egy vállalkozó szerződés alapján és alvállalkozók igénybevételével építési munkákat végzett el. Az alvállalkozói számára megfizetett áfa összegét le kívánta vonni, azonban a magyar adóhatóság az alvállalkozói által elkövetett szabálytalanságok miatt megtagadta tőle ezen adó levonását.

Az ügy azután került Luxembourgba, hogy a cégek és az adóhatóság jogvitájában eljáró Baranya, illetve Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság jogértelmezést kért az ügyben az Európai Bíróságtól. Utóbbi testület állásfoglalásában azt mondta ki, hogy az adóhatóság feladata annak bizonyítása, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az ügylet során valamely korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

Az ítéletben az Európai Bíróság emlékeztetett arra, hogy a vonatkozó uniós jogszabály (áfa-irányelv) szerint az adólevonási jog az áfa mechanizmusának szerves részét képezi, és főszabály szerint nem korlátozható. A tagállamok akkor tagadhatják meg az adólevonási jog által biztosított előnyt, "ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak". Az állásfoglalás szerint az adóhatóság feladata annak bizonyítása, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az ügylet során valamely korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

Az ítélet – amely az uniós szabályok szerint nem dönti el a nemzeti bíróság előtti jogvitát, de megvilágítja annak összefüggéseit az EU jogának szempontjából – arra is kitér: "amennyiben szabálytalanságra vagy csalásra utaló körülmények állnak fenn, a gazdasági szereplőt arra kötelezhetik, hogy a megbízhatóságáról való meggyőződés érdekében tájékozódjon egy másik gazdasági szereplő felől". Az adóhatóság ugyanakkor "általános jelleggel nem követelheti meg az ... adóalanytól, hogy ellenőrizze, a korábban teljesített ügyletekkel kapcsolatban nem történt-e szabálytalanság vagy csalás".

A konkrét ügyekkel kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy "a nemzeti bíróságok által szolgáltatott információk alapján a levonási jog alapjául szolgáló ügyleteket ténylegesen teljesítették, és a vonatkozó számlák az irányelvben megkövetelt valamennyi információt tartalmazzák, így a levonási jog keletkezése és gyakorlása vonatkozásában előírt valamennyi érdemi és formai követelmény teljesült".

 „A C‑80/11. és C‑142/11. sz. egyesített ügyekben,

 az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Baranya Megyei Bíróság (Magyarország) és a Jász‑Nagykun‑Szolnok Megyei Bíróság (Magyarország) a Bírósághoz 2011. február 22‑én, illetve március 23‑án érkezett, 2011. február 9‑i és március 9‑i határozatával terjesztett elő az előtte

 a Mahagében Kft.

és

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága (C‑80/11)

között,

 valamint

 Dávid Péter

és

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága (C‑142/11)

között folyamatban lévő eljárásban, …”

 A tényállás:

2007. június 1. napján a Mahagében Kft. (a továbbiakban: Mahagében) a Rómahegy Kert Kft. céggel (a továbbiakban: RK) feldolgozatlan állapotú akácrönkök szállítására irányuló szerződést kötött 2007. június 1. napjától 2007. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra. Ezen időtartam alatt az RK tizenhat számlát állított ki a Mahagében nevére, amelyek mind különböző mennyiségű akácrönk szállításáról szóltak. E számlák közül haton szerepelt a mellékletként csatolt szállítólevél száma. Az RK adóbevallásában valamennyi számlát feltüntette azt állítva, hogy a szállítások teljesítésre kerültek, és megfizette a szállítást terhelő áfát. A Mahagében szintén szerepeltette e számlákat az adóbevallásában, és gyakorolta adólevonási jogát. Az RK tól vásárolt akácrönkök a Mahagében árukészletében szerepeltek, majd azokat különböző vállalkozásoknak értékesítették tovább.

Az RK által teljesített beszerzések és szállítások ellenőrzése során az adóhatóság arra a megállapításra jutott, hogy e társaság nem rendelkezett akácrönkökkel az árukészletében, és a 2007 ben általa beszerzett akácrönkmennyiség nem volt elegendő a Mahagében részére kiszámlázott szállítások teljesítéséhez. Jóllehet a két szerződő fél az említett ellenőrzés során úgy nyilatkozott, hogy a szállítóleveleket nem őrizték meg, a Mahagében később az ügylet valós jellegének bizonyítására benyújtott huszonkét szállítólevél másolatot az adóhatósághoz.

Az adóhatóság 2010. június 1. napján határozatában adótartozást állapított meg a Mahagében terhére, és bírságot és késedelmi pótlékot vetett ki e társaságra, mivel álláspontja szerint a Mahagébennek nem volt adólevonási joga az említett, RK által kiállított számlák alapján. Az ez utóbbinál végzett ellenőrzés eredményére tekintettel ugyanis e számlák nem tekinthetők hitelesnek.

A Mahagében által a 2010. június 1. napján kelt határozattal szemben előterjesztett panaszt az alapügy alperese elutasította. Ezen elutasító határozat különösen azon a megállapításon alapult, hogy az RK, mint a szóban forgó számlák kibocsátója, az ügylet teljesítését semmilyen irattal, például a szállítólevéllel, nem tudta bizonyítani, az e számlákon szereplő árumennyiséggel nem rendelkezhetett, továbbá sem a farönkök szállításához megfelelő tehergépjárművel nem bírt, sem a szállításért fizetett árat nem tudta igazolni. Emellett a Mahagében nem az áfa-törvény 44. § ának (5) bekezdésében előírt kellő körültekintéssel járt el, amennyiben nem ellenőrizte, hogy az RK létező adóalany e, és hogy rendelkezik e a Mahagében által megvásárolni kívánt árumennyiséggel.

A Mahagében a Baranya Megyei Bírósághoz fordult a vele szemben megállapított adótartozás, bírság és késedelmi pótlék törlése iránt. Arra hivatkozott többek között, hogy a szerződés RK val történő megkötésekor kellő körültekintéssel járt el. Az ügyletre való ráhatása arra korlátozódott, hogy meggyőződött arról, hogy a szállító társaság be volt jegyezve, rendelkezett adószámmal, és képes volt a szóban forgó ügylet teljesítésére. Ezenkívül az árunak az említett szerződés szerinti teljesítési helyen, azaz a telephelyén történő átvételekor meggyőződött annak minőségéről és mennyiségéről.

Mivel a Baranya Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy az alapügy tárgyát képező jogvita elbírálása az uniós jog értelmezésétől függ, úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti és kérdéseivel megkeresi az Európai Unió Bíróságát.

A Bíróság az üggyel kapcsolatban az alábbi megállapításokat tette:

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és különösen az első kérdésből kitűnik, hogy az ügyben előterjesztett kérdések is azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a 2006/112 irányelvben a levonási jog gyakorlása vonatkozásában előírt valamennyi érdemi és formai követelmény teljesült, így többek között az is, amely megköveteli, hogy az adóalany rendelkezzen olyan számlával, amely bizonyítja a termékértékesítés tényleges megtörténtét, és amely megfelel az említett irányelv követelményeinek. Így a levonási jog csak akkor tagadható meg, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az eladó vagy az értékesítési láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint azon gazdasági szereplőknek, akik minden tőlük ésszerűen elvárható intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy az ügyleteik ne valósítsanak meg – akár a hozzáadott érték adó (a továbbiakban: “héa”), akár más adó tekintetében elkövetett – adókijátszást, annak kockázata nélkül kell, hogy bízhassanak ezen ügyletek jogszerűségében, hogy elveszítik az előzetesen felszámított héa levonásához való jogukat.

Amint a Bíróság már több alkalommal hangsúlyozta, a 2006/112 irányelv 167. és azt követő cikkeiben foglalt adólevonási jog a héa mechanizmusának szerves részét képezi, és főszabály szerint nem korlátozható. E jog nevezetesen a teljesített ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó teljes összege tekintetében azonnal érvényesül.

Az a kérdés, hogy vajon az érintett termékek korábbi és későbbi értékesítését terhelő héát befizették e vagy sem az államkincstárba, nem befolyásolja az adóalany előzetesen megfizetett héa levonásához való jogát. A héa ugyanis minden egyes termelési és forgalmazási tevékenységre alkalmazandó az árat kitevő különböző költségelemek által közvetlenül viselt adó levonását követően.

Az adólevonási jog tehát akkor tagadható meg az adóalanytól, ha objektív körülmények alapján bizonyított, hogy az adóalany, aki számára a levonási jogot megalapozó termékeket értékesítették, illetve szolgáltatásokat nyújtották, tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy ezen ügylettel az eladó, illetve a szolgáltató vagy valamely korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

Az adóhatóság ugyanakkor általános jelleggel nem követelheti meg a héalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól egyfelől, hogy az arról való meggyőződés érdekében, hogy a korábban teljesített ügyletekkel kapcsolatban nem történt szabálytalanság vagy csalás, ellenőrizze, hogy az e jog gyakorlásának alapjául szolgáló termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó számla kibocsátója adóalanynak minősül e, hogy rendelkezik e a szóban forgó termékekkel, és képes e azok szállítására, illetőleg hogy héa-bevallási, és fizetési kötelezettségének eleget tesz e, vagy másfelől, hogy e vonatkozásban rendelkezzen iratokkal.

Főszabály szerint ugyanis az adóhatóság feladata az adóalanyoknál az ahhoz szükséges ellenőrzések elvégzése, hogy felderítse a héával kapcsolatos szabálytalanságokat, illetve csalásokat, valamint hogy az e szabálytalanságokat, illetve csalásokat elkövető adóalanyokkal szemben szankciókat alkalmazzon.

A fenti megfontolásokra tekintettel a C 80/11. sz. ügyben előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2006/112 irányelv 167. cikkét, 168. cikkének a) pontját, 178. cikkének a) pontját és 273. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az adóhatóság megtagadja a levonási jogot azzal az indokkal, hogy az adóalany nem győződött meg arról, hogy a levonási joga gyakorlásának alapjául szolgáló termékekre vonatkozó számla kibocsátója adóalanynak minősül e, rendelkezik e a szóban forgó termékkel, és képes e azok szállítására, illetőleg hogy héabevallási és  fizetési kötelezettségének eleget tesz e, illetve azzal az indokkal, hogy az említett adóalany az említett számlán kívül nem rendelkezik más olyan irattal, amely bizonyítaná az említett körülmények fennállását, jóllehet a 2006/112 irányelvben a levonási jog gyakorlása vonatkozásában előírt valamennyi tartalmi és formai követelmény teljesült, és az adóalanynak nem volt tudomása az említett számlakibocsátó érdekkörében elkövetett szabálytalanságra vagy csalásra utaló körülményről.

Az ítélet szövege megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?num=C-80/11&language=hu